Blog - Csendőr Emlékkiállítás az Ópusztaszeri Történeti Emlékparkban

A 2016-ban megnyitott csendőr emlékkiállítás a tömörkényi községháza egyik szobájában látható (korábban itt egy postatörténeti kiállítás volt) és az 1945-ben megszüntetett rendvédelmi testületnek, a Magyar Királyi Csendőrségnek állít emléket. A kiállítás felvillantja a csendőrség mindennapjait. A szoba egyik felében egy legénységi szállás néhány bútordarabja látható, a falon korabeli fotókkal. A másik oldalon egy képzeletbeli őrsiroda bútorai, az íróasztal üveglapja alatt pedig korabeli dokumentumok másolatai tekinthetőek meg. Kézbe lehet venni (és olvasgatni) a Csendőrségi Lapok egy-egy példányát, és a Csendőrségi Szolgálati Utasítás (Szut) egy példányát. A baloldali falon szintén található húsz fotó, amelyek a csendőrök mindennapjait mutatják be.

Magyarkanizsa - A csönd szép városa

„Ez a Csönd szép városa / magam is halkan írom / most elmegyek és a szívem egy darabja / marad és csöndesen emlékezik / a Tiszára és a parkra: a halkszavú emberekre / – köztük barátokra is – szép volt. // Kanizsa a csönd szép városa / hangos időkben.” – írta a Kanizsai Írótábor ihlette versében Gál László a városról. Kedvező fekvésének köszönhetően, a vidéket már az őskorban is lakták. A rómaiak idejében egy őrhely állt ezen a magaslaton, azaz erődítmény (földvár), amely a Kanizsa-patak torkolatát őrizte. Anonymus azt írta krónikájában, hogy 896-ban Zuárd, Kadocsa és Bajta vezérek Kanizsánál keltek át a Tiszán, a folyón túli területek meghódítására. A középkori okiratos források szerint Kanizsa királyi birtok volt, 1093-ban pedig a Pannonhalmi Benedek-rendi Apátsághoz került. Ekkor a mai Budzsák városrész helyén egy másik település is létezett Szatmár néven, amely a Száva-Szentdemeteri Apátság birtoka volt. A tatárjárás, majd a törökdúlás idején a település teljesen elpusztult, helyette a korabeli források is csak Feuldvárat, azaz Földvárat említik. A zentai csata idején Luigi Ferdinando Marsigli olasz térképész tábornok is bejárta a környéket, és elkészítette Földvár térképét, amelynek másolata a Halász-téri emléktáblán is látható. 1686-ban a keresztény hadak (köztük magyarok és szerbek) egyesült erővel kiűzték a törököket a térségből. A török uralom felszámolásával Kanizsa is a katonai határőrvidék része lett. Ennek feloszlatása után 1751-ben pedig a Tiszai Korona (Kamara)-kerülethez csatolták. Ebben az időben nagyszámú szerb lakosság települt át Bánátba, és Oroszországba. Helyükbe a Kamara 1753-tól magyar lakosságot telepít át az északi megyékből. Jogállását az 1773. évi rendeletek a szerbek jogaival teszik egyenlővé. A település ezután Bács-Bodrog vármegye szerves részévé válik. Mezővárosi és révjogot is nyert. Az elkövetkező másfél évszázad meghatározó volt a város fejlődésében. Hatékonnyá vált a mezőgazdaság, benépesültek a kanizsai közigazgatás alá tartozó puszták. Ekkor már vásártartás és a heti piac is megillette Mária Terézia kiváltságlevele alapján. Erőteljes fejlődésnek indult az ipar, szakmák és céhek honosodtak meg. Ezt a fejlődést a magyar forradalom és szabadságharc évei akadályozták meg. A város 1849 folyamán kétszer is leégett. A város 19. századi történetében a nagygazdák, gazdag vállalkozók, kereskedők, iparosok játszották a vezető szerepet. Megalakult a Gazdakör, az Úrikaszinó, az Ipartestület. Megépült a Vigadó, kialakult az Erzsébet liget, más néven Népkert. A 20. század első évtizedei még nagyobb fejlődést hoztak. 1908-ban rendezett tanácsú várossá lesz. 1912-ben megépült az új városháza, 1913-ban megnyílt a Reiss Zoltán által tervezett gyógyfürdő. Az első világháború utáni trianoni békeszerződéssel került a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz.

Magyarkanizsa (korábban Kanizsa, szerbül Kanjiža) ma kisváros és község Szerbiában, Vajdaság északkeleti részén, az Észak-bánsági körzetben.