Art Cafe

2012. szeptemberében, az akkori Nagy József Regionális Kreatív Műhely keretében, megnyílt az azóta is működő Art Café – a város központjában, kulturális intézmények ölelésében, a Fő tér 9-es szám alatt. Telefon: 024/415-03-70 vagy 064-8062 237.

A kávézó vendégeit élőzene szórakoztatja – a hétfő és kedd kivételével – a hét minden napján, hogy még kellemesebbé váljanak a családtagokkal, barátokkal töltött percek. A zongoránál a kiváló zenész, Kurina Miklós gondoskodik a fülbemászó dallamokról. Az Art Café berendezése a polgári szalonokat idézi: a könyvek, művészi festmények és stílbútorok nyújtotta hangulatnak pedig igényes kiegészítője a zongorán megszólaltatott komolyzene.

Szombatonként jazz, swing, latin, etno és akusztikus zenei koncertek, sanzonok szolgálják a vendégek kikpacsolódását.

Vasárnap délután pedig a Vasárnapi beszélgetések sorozat egyes programjai várják az érdeklődőket, melyek vendégei a régió kiemelkedő művészei.

Dukay-Sagmeister Borászat

A szerémi Tarcal-hegyen, Ürög és Nyárád történelmi dűlőiben organikus módon, alacsony hozamokkal termesztünk őshonos szőlőket a Fruska Gora Nemzeti Park területén illetve szűk környezetében, összesen 7,4 hektáron. A fajtaválasztékot a minőség és a hagyománytisztelet határozta meg – mi hoztuk vissza a hegyre a szigetit (furmintot) és a hárslevelűt, de a kadarka egyik változatát is mi írattuk be a szerb fajtajegyzékbe. Mellettük szerémi zölddel és a régóta meghonosodott kékburgundival foglalkozunk. Boraink a természetesség jegyében készülnek, a termőhelyi és évjárati sajátosságok kiemelésével, spontán erjesztéssel, adalékanyagok nélkül, alacsony kénhasználattal. A pince a Tisza menti Magyarkanizsán található, 150 km-re a szőlőinktől. Borászatunkat Nagy József (Josef Nadj), az egyik legjelentősebb, világhírű koreográfusunk alapította.