Saját online áruházat nyitott a Kárpátia Borház

A külhoni magyar borvidékek legkiválóbb borait felvonultató karpatiaborhaz.hu webáruház lehetőséget teremt arra, hogy a leendő vásárlók otthonuk kényelméből is válogathassanak a Kárpátia Borház egyedülálló felvidéki, őrvidéki, kárpátaljai, partiumi, erdélyi és délvidéki borkínálatából; hogy böngészhessenek az aktuális ajánlatok között; vagy éppen megismerjék, és újra „visszaszeressék” a Kárpát-medence történelmi borvidékeit és mai, elhivatott magyar borászainak remekeit.

A számítógépről, laptopról, táblagépről és telefonról egyaránt könnyen elérhető karpatiaborhaz.hu webáruházat úgy építették fel, hogy a vásárló minél könnyebben tájékozódhasson az adott kínálatról.

Az áruházban borrégiók, borfajták szerint is lehet keresni, ugyanakkor exkluzív, díszdobozos válogatások segítik azokat, akik e különleges borokkal megajándékozni szeretnének valakit. 

Az érdeklődők minden egyes terméknél megtalálják annak részletes adatait, érdekes háttérinformációkat tudhatnak meg az adott bort előállító pincészetről, sőt, értékelhetik is a terméket.

Azoknak, akik még ennél is könnyebben szeretnének választani, egy gyorsan áttekinthető, „lapozható” borkatalógus is rendelkezésére áll, az itt kiválasztott bor nevét az oldal keresőjébe beírva juthatunk el egyenesen a kiválasztott termékig.

Akár regisztrált vásárlóként, akár vendégként érkezünk a pénztárhoz, a vásárlás menete egyszerű és biztonságos.

\"\"

A Kárpátia Borház

A Kárpátia Borház a Kárpát-medencei - felvidéki, őrvidéki, kárpátaljai, partiumi, erdélyi és délvidéki - külhoni magyar borvidékek piacra segítését, értékesítését és színvonalas arculati megjelenését segítő nemzetpolitikai vállalkozás. A külhoni magyar történelmi borvidékek bemutatása mellett felvállalja, hogy nagykereskedésében, kiskereskedelmi hálózatában és webáruházában új piacokat teremt a külhoni magyar borászatok számára a Kárpát-medencében és egész Közép-Európában.

Hisszük, hogy a magyar bor határtalanul segítheti nemzetünket és képes sok tekintetben újraegyesíteni a Kárpát-medence energiáit. A bornak mindig is fontos szakrális szerepe volt a magyarok életében, megkérdőjelezhetetlen helyet töltött be a mindennapok egyéni és közösségi kapcsolatainak alakításában és megélésében. Valljuk, hogy a Kárpát-medence magyar borainak pótolhatalan nemzetösszetartó ereje van. Az elmúlt évek során a magyar bornak ezt az egyedülálló szerepét ismerte fel a Kárpát-medence Intézet, amely biztos hátteret nyújt a Kárpátia Borház program és vállalkozás elindításához. Programunk része a Kárpátia Borház Nagykereskedés, amely befogadója, bemutatója és segítője valamennyi külhoni magyar borász legjobb borainak, valamint külön figyelmet szentel a Belső-Magyarországi egyedi borkínálatnak is, a régi magyar szőlőfajtáktól a kéknyelű borok legteljesebb választékáig.

Vállalkozásunk fontos célkitűzése, hogy a bornagykereskedés mellett - a Kárpát-medence legfontosabb városaiban - Kárpátia Borház néven bortékákat hozzunk létre, amelyek Szegedtől Kolozsvárig színvonalas feltételeket biztosíthatnak különleges borkóstolóknak, kulturális, turisztikai programoknak és az egyedülálló magyar borvilág újjáépítésének.

 

Két keréken Magyarkanizsa és Mórahalom között

Egy uniós pályázat részeként kerékpártúrát szerveztek Magyarkanizsáról Mórahalomra, melynek célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kerékpáros közlekedés pozitív hatásaira, és népszerűsítse ezt a közlekedési formát.

A kerékpártúrán 35 személy vett részt, főleg Magyarkanizsáról érkeztek biciklisek, de Szegedről, Kiskunhalasról, Szabadkáról, Topolyáról is akadtak túrázók.

\"\"

A következő kerékpártúrára a horgosi szüreti napok alkalmával, szeptemberben kerül sor.

A magyarkanizsai Berec Sándor, a túra vezetője elmondta, hogy az utazás során többek között : megtekintették a röszkei kerékpáros pihenőhely jövőbeni helyszínét is, amely egyelőre kialakítás alatt áll. A résztvevőket Mórahalmon ebéddel és üdítővel várták. A kerékpártúra részét képezte továbbá a bivalyrezervátum, a Kolo Szerb Kulturális Központ, a Mini Magyarország Ezer év Parkja és a Paprika Molnár Fűszerpaprika Malom és Múzeum megtekintése is.

Forrás: pannonrtv.com                                                               Fotó: Kőrösi Róbert (Pannon RTV)

Művelődési egyesületeket támogatnak Magyarkanizsán

A város polgármestere, Fejsztámer Róbert egy sajtótájékoztató keretein belül számolt be az idei, önkormányzati művelődési pályázatok eredményeiről. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a művelődési egyesületeknek kiírt pályázat kapcsán 20 szerződés megkötésére kerül sor.

Fejsztámer kifejtette, hogy 1,4 millió dinár értékben osztottak ki most pályázati eszközöket főleg működésre, illetve eszközbeszerzésre a községben működő művelődési egyesületek között. Ezt kiemelte, mivel nemrégiben az egyházi szervezetek pályázatai is aláírásra kerültek, valamint a civil szervezetek támogatásait nagy részben kiutalták már. Ezen a ponton pedig felhívta a civil szervezetek és művelődési egyesületek vezetőinek figyelmét, hogy hamarosan kiírják mindkét kategóriában a pályázatokat második körben is.

Már az egy hónappal ezelőtt sajtótájékoztatón is volt szó arról, hogy amennyiben a járványügyi intézkedések úgy alakulnak, újabb pályázatokat tesznek közzé a rendezvények megtartására vonatkozóan. Rámutatott, hogy a községben megtartott kulturális események, rendezvények jelentős részét a civil szervezetek és művelődési egyesületek szervezik, koordinálják, a járványhelyzet, illetve az intézkedések pedig kedvezően alakultak, épp ezért megnyílhatott a lehetőség a további támogatás igénylésére.

A polgármester felhívta az érintettek figyelmét arra, hogy figyeljék az önkormányzati honlapot és az értesítéseket. A most következő pályázat kifejezetten a rendezvényszervezésre lesz meghirdetve, tehát mindenkinek várják a jelentkezését, akik a nyáron, illetve az ősz folyamán vagy még az év végéig rendezvényt szerveznének a község területén. Szavaiban nyomatékosította, hogy a község összes településére jut majd pénz a művelődési egyesületeknek.

A támogatás mértékével kapcsolatban elmondta, hogy számos tényezőtől függ; figyelembe veszik az egyesület tagszámát, az előadásaikat, hogy mennyire szerteágazó a működésük, illetve, hogy községen kívülre is kiterjed a működésük (például járnak versenyekre vagy van bármilyen együttműködésük). Minden körülményt átvizsgálva tehát kicsit összetettebb lesz a pályázatok elbírálása. Hozzátette még, bízik benne, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is mindenki megtalálja majd a helyét a magyarkanizsai pályázati rendszerben.

Forrás: vajma.info                 Fotó: Pannon RTV

További fejlesztések Tóthfalun

A Munkás Szent József Római Katolikus Egyházközség területén már haladnak annak a tornateremnek az építési munkálatai, amely a Nyers István Akadémia és a általános iskola szükségleteinek megfelelően számos sport űzésére (kézilabda, röplabda, teremfoci, kosárlabda és egyéb sportok) alkalmas lesz, valamint száz fő befogadására alkalmas lelátóval is rendelkezik majd. A korszerű, több mint 1500 négyzetméteres épület alapkövét egy alkalmi művelődési műsor keretében Slavko Večerin szabadkai megyés püspök megszentelte, majd egy időkapszulát is elhelyeztek benne. Magyarország kormánya 350 millió forinttal támogatta a kiemelt jelentőségű sportlétesítmény megépítését.

A helybeli Csillagok zenekar a Kaszap István Kollégium tanáraival kiegészülve adott zenei műsort, majd az akadémia ifjú labdarúgói is bekapcsolódtak, ők Kölcsey Ferenc életbölcsességeiből olvastak fel. A miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Potápi Árpád János is jelen volt az alapkőszentelésen és az azt követő műfüves pálya átadásán, ahol az egybegyűltek előtt elmondta, Tóthfalu kiváló példája annak, hogy mindig lehet újra kezdeni, mindig van miből meríteni. Szinte a semmiből jött létre a település a XX. század elején, azóta pedig a folyamatos fejlődés és építkezés jellemzi.

A szintén jelenlévő Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is megszólalt, aki úgy fogalmazott, hogy június hónap egy különleges ideje az évnek, hiszen ez az öröm és a büszkeség ideje. A délvidéki közösség nem hajlandó lemondani a jövőjéről, azt nem vehetik el. A mostani alkalom egy újabb ékes példája ennek. Megköszönte Utasi Jenő atya eddigi munkáját és sikeres további együttműködésben bízik.

Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere szavaiban rámutatott, hogy ez a mostani beruházás túlmutat a falu határain. Bár Tóthfalu a község legkisebbjei közé tartozik számában, összefogásban mindenképp az elsők közé tartozik. A Munkás Szent József római katolikus egyházközség plébánosa, Utasi Jenő atya háláját fejezte ki az anyaország felé, valamint a magyarkanizsai község segítségét és a VMSZ tisztségviselőinek közbenjárását emelte ki és köszönte meg. Jelenlétével megtisztelte a jeles alkalmat Pirityiné Szabó Judit, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának kapcsolattartási főosztályvezetője, Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke és Palágyi Szabolcs, a TSC sportigazgatója is.

Forrás: magyarszo.rs             Fotó: Pásztor István Facebook-oldala

Megvan az új elnöke az Önálló Vállakozók Egyesületének

A magyarkanizsai Önálló Vállalkozók Egyesületének Domonkos Tibor lett az új elnöke. Az egyesület jelenleg több mint 300 tagot számlál. Ezek az információk hangzottak el az egyesület hétfő esti ülésén. Az érintett vállalkozások két csoportra oszthatóak fel Magyarkanizsa községben. Egyik részük az, ahol már a családoknál hosszabb hagyománya van az adott vállalkozásnak, történetük már évtizedekre nyúl vissza. Velük szemben ott van a másik csoport a bátor fiatalok szerepében, akik mernek, tudnak és akarnak beleállni egy ilyen nagyléptékű projektbe.

Az új elnök, Domonkos István a továbbiakban elmondta, hogy a járványhelyzet ideje alatt is voltak fiatalok, akik nyitottak vállalkozást és ez egy igen pozitív dolog. A náluk tapasztaltabb, idősebb generációknak kell számukra példát és utat mutatni, rávezetni őket, hogy a kitartó és minőségi munka gyümölcsöző lesz a jövőben. Ezzel szemben persze kiemelten fontos felhívni a figyelmet a tényre, hogy elbízni sem szabad magát senkinek, mert bárki hajlamos lenne arra, hogy ha egy nagyon beinduló új vállalkozás élén áll, akkor elbízza magát. Nem szabad elfelejteni, hogy a beérkező pénznek egy része az, ami valóban a vállalkozóé, a többit folyamatosan vissza kell forgatni. Épp ezért fontos megmutatni a fiataloknak, hogy reálisan álljanak a piachoz és mérjék fel azt, illetve úgy fektessenek, hogy az reális, valódi alapokon feküdjön.

Forrás és fotó: pannonrtv.com

Közéleti arcképtárlat

Csütörtökön délután került sor a Magyarkanizsai közéleti arcképtárlat 2000 – 2020 kiállítás megnyitójára a Dobó Tihamér Képtárban. Ez a rendhagyó kiállítás Puskás Károly portréfotóiból áll. Ezek a képek olyan emberekről készültek, akik az említett időszakban, tehát az elmúlt két évtizedben sokat tettek Magyarkanizsa községért. A mostani kiállítás az első válogatás, a terv pedig az, hogy a jövőben tartanak még hasonló tárlatot ebben a témában. A József Attila Könyvtár igazgatója, Bús Csaba nyitotta meg a kiállítást.

Megnyitóbeszédében a könyvtár igazgatója előbb bemutatta a portréfotók készítőjét. Puskás Károly egy nyugalmazott építészmérnök, valamint amatőr fotós és nem utolsó sorban az összes helyi lakos számára ismerős személy. Mindenki találkozhatott már vele, hiszen az összes jelentős eseményen ott van és fényképezőgépével rögzíti a legfontosabb pillanatokat. Pont orvosai tanácsára hagyta maga mögött az aktív munkát két évtizede és tért vissza egy régi szerelemhez, a fotózáshoz. Kora sosem lehetett akadály, hogy dokumentáljon minden jelentős eseményt. Elhivatottságának intenzitása akkor sem apadt, amikor tovább kellett haladnia a korral és ma már gyakran készít videókat, illetve élő bejelentkezéseket is a közösségi felületekre.

A fotók szerzője, Puskás Károly elmondta, hogy az általa készített portrék közül 94-et nagyított ki. A kiválogatásnál a közösségi oldalakon kapott reakciókra támaszkodott és így kerültek kiválasztásra az érintett képek. A tárlaton további két tablón egymás mellett még 320 ember portréja lelhető fel. Az általa készített fotókkal kapcsolatban Puskás Károly elmondta, hogy a kiállított személyek jó szándékát örökítette meg, hiszen ők sokat tettek a közösségért, ez a mostani alkalom pedig egyfajta tisztelgés viszonzásul a munkájukért. Hozzátette továbbá, hogy a kiállított anyagot a magyarkanizsai könyvtárnak ajándékozza majd megőrzésre.

A megnyitóünnepségen a Magyarkanizsai Zeneiskola tehetséges növendékét, Pecka Kulyák Dórát hallhatták gitározni a jelenlévők. A tárgyalt alkalmon több közéleti személyiség is jelen volt; köztük Juhász Bálint, a VMSZ intézőbizottságának az elnöke, Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere, valamint Varjú Márta, a Magyar Szó főszerkesztője, a város szülötte. Június 18-áig, a képtár rendes nyitvatartási idejében tekinthető meg a tárlat.

Forrás: magyarszo.rs             Fotó: Pannon RTV

A legkisebbeket tanították a biztonságos közlekedésre Magyarkanizsán

A rendezvénysorozatot a magyarkanizsai önkormányzat Horgos-Röszke-Szeged - A jó út összeköt mindenkit IPA projektjének keretében szervezték meg.

A Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központban a kisiskolás gyerekeknek tartottak előadást a közlekedésbiztonság alapjairól.

Az előadást követően 20 második osztályos diák mérhette össze tudását a pályán. Az iskolai tantervben ugyanis szerepel a közlekedésbiztonság-oktatás, a pedagógusok pedig nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a kicsik időben elsajátítsák a közlekedéskultúrát.

A kerékpárversenyen résztvevők oklevelet és érmet kaptak, valamint egy kisebb csomagot is, melyben a biztonságos közlekedéshez szükséges alapfelszerelés található.

Forrás: pannonrtv.com                            Fotó: Pannon RTV

Szent Orbán megvédte a szőlőtőket, bor lett a jutalma

Megvendégelték Szent Orbán szobrát Horgoson, miután a helyi szőlőtőket megvédte a fagytól. A horgosi borlovagrend tagjai vasárnap délben borral locsolták meg a szobrot. Az alkalmi ünnepségen Vass Zoltán fordult az egybegyűltekhez, aki Szent Orbán személyét hozta közelebb a hallgatósághoz. Szent Orbán volt a 17. pápa, aki 222-től ült Szent Péter trónján, ünnepét május 25-én tartják; a szőlő, a szőlőművelők, kádárok és kocsmárosok védőszentjeként tekintenek rá.

Orbán napja után a néphagyomány szerint már nem kell számolni olyan fagyokkal, amelyek károsítanák a tőkét. Ennek következtében, ha a szent a termést megvédte, a gazdák borral vendégelték meg a szobrát; ám fagykár esetén sok helyen vesszőzéssel válaszoltak. A napjához köthető a termésjóslás is; ha ezen a napon rossz, esős idő van, akkor várhatóan savanyú lesz a bor. A szép, verőfényes napsütés ezzel szemben kitűnő, édes termést jelent majd.

Bíró Nándor főpohárnok mesélt arról, hogy amióta tartják ezt a hagyományt, azóta nem volt szükség vesszőzésre, sárdobálásra. A magyarországi Szent Orbán Borlovagrenddel is társultak és náluk találkoztak ezzel a szokással. Viszont rámutatott, hogy a Felvidéken és Erdélyben is van ilyen lovagrend, akikkel szintúgy tartják a kapcsolatot. A helyi borlovagrend a nyár elején lesz 10 éves és abban bíznak, hogy méltó módon ünnepelhetnek majd.

A borszakértő és a horgosi borlovagrend nagymestere, Bacskulin István mondta el, hogy az idei furcsa és hűvös időjárás mintegy 10-12 nappal visszadobta a virágzást. Mostanra már elég volt a csapadékból és ideje lenne, hogy virágozzon a szőlő. Ezeken túl rámutatott, hogy újfent egyre nagyobb az érdeklődés a szőlő- és bortermelés iránt a helyiek körében.

Szent Orbán megvendégelésén túl most avatták a borlovagrend tagjává Ft. Gutási Ákos horgosi plébánost is. Ő elmondta, hogy ez igazán megtiszteltetés a számára. A miseboron keresztül mindennap jelképes kapcsolatban áll ezzel az itallal. Elmondta, hogy a bor is Istennel közösen készül; az ember adja a tudását és tapasztalatát, Isten pedig a jó időt.

Forrás: vajma.info                 Fotó: Németh Ernő / vajma.info

Vásárt tartottak Magyarkanizsán

Az idei év első kézműves- és kirakodóvásárjára tömegesen érkeztek a látogatók. A szervezők színes gyermekprogramokkal várták az érdeklődőket, emellett több mint 120 árus kínálta portékáját.

Az eseménynek a nyárias meleg időjárás is kedvezett, melynek köszönhetően az utolsó helyig megteltek az elárusítóhelyek, viszont a látogatók is tömegesen érkeztek. Nem meglepő, hogy a szervezők is nagyon elégedettek voltak.

A magyarkanizsai Rekecki Sándor elmondása szerint az elmúlt hetven évben még ekkora vásárt nem látott.

Hajas Szilvia, a Magyarkanizsai Helyi Közösség tanácstitkára hozzátette, hogy az egész kijelölt vásárteret megtöltötték, ezért kénytelenek voltak bővíteni is, mivel nagyon sokan érkeztek például Kúláról, Temerinből és Péterrévéről is.

A helyszínen egyébként a Vöröskereszt aktivistái ingyenes vérnyomás- és vércukorszint-mérést is végeztek.

Forrás: pannonrtv.com                             Fotó: Apczi Jenő (Pannon RTV)

Történelmi témájú kiállítás nyílt Magyarkanizsán

A népvándorlás korában című tárlat nyílt Magyarkanizsán a Dobó Tihamér Képtárban. A kiállítás szervezője a helyi Ősök Hangja Polgári Egyesület.

A látogatók május végéig a honfoglalás időszakából való viseleteket, használati tárgyakat és fegyvereket tekinthetnek meg.

Vázsonyi Tibor, az egyesület elnöke elmondta, hogy a honfoglalás korát elég hiányosan ismeri mindenki, éppen ezért az egyesületük célja az, hogy az őseink tudását megőrizzék és átadják a fiatalabb generációknak, hogy a korábban, az őseink által sokkal nehezebben megszerzett tudás ne vesszen el a történelem homályában.

Forrás: pannonrtv.com                                   Fotó: Pannon RTV